. A HOLLÓK ÚRNŐJE

4rész

Dan becsukta zöld szemeit, s fújt egyet.

- Tényleg menned kéne!- mondta, közben elővette a láncon függő gyűrűt, mit tőrje pengéjére húzott. Az ellenség egyre csak közeledett.

- Menj már!- kiabált Dan. Yoh csak egy fintort vágott. Elővette kardjait.

- Tudom, hogy a hollós ügyben számodra nem a legjobbat tettem, tehát maradok, és segítek!

- Amidamaru!- kiáltotta, s a következő pillanatban a szellem lelke egyesült Yoh médiumával.  A lány tágra nyílt szemekkel bámulta a „duplamédiumot”, mi kisebb méretűvé vált.

- Te is sámán vagy?- kérdezte meglepődve

- Igen. És ha nem tévedek, te is az vagy.- Dan csak bólintott, majd egy nevet kiáltott:

- Yuka!

Ebben a pillanatban egy gyönyörű, hosszú, szőke hajú, s kék szemű, fehér selyemszoknyában lebegő lány jelent meg. Lelke egyesült a tőrrel, min az ezüstgyűrű csillogott. Ebből a „duplamédiumból” egy szalaggal átkötött lándzsa keletkezett, minek két szárnya volt, s közepén a gyűrű, mitől az egész lándzsa ezüstszínben pompázott. A fiú nem hitt szemeinek. Nem csodálkozhatott sokáig, hisz az ellenség már előttük állt. Hosszú, fekete hajú lány volt, barna szemekkel. Bőre hófehér volt, s ezt a fehérséget fekete haja még jobban kiemelte. Hosszú, fekete szoknyát viselt. Kezében egy botszerű tárgyat tartott, minek tetején egy fából faragott holló ült. Körülöttük a fákon mindenütt fekete hollók gyülekeztek.

- Mit akarsz itt?- kérdezte Dan

- Tudod te! – hangzott így a válasz. Az idegen a sámán fiúra nézett.- Be sem mutatsz az újdonsült barátodnak, húgocskám? – folytatta, majd az előtte álló lányra nézett, ki gyilkos pillantást vetett rá.

- Ő Zru.

- Hello! Mosolygott Yoh a kezét nyújtva- Yoh vagyok!

- Menj el!- Kiabált a fiatalabbik hölgy.

- Dolgom van ezen a helyen.

- Ugyan mi?

Fekete füst keletkezett, s megjelent előttük a holt holló. Zru Yoh felé fordult.

- Nem tudod, ki tette ezt?

- Ha nem ölöm meg, ő öl meg engem!- mentegetőzött.

Zru szemében megdagadtak a vérerek, s egy hirtelen mozdulattal épp megütötte volna a fiút, ha húga nem akadályozza meg.

- Az nem azt jelenti, hogy csak kionthatod egy holló életét!

- Bocs…

- Bocs? Engedj Dan!

- Nem! Elegem van abból, hogy ártatlan emberek életének akarsz véget vetni!- kiabált.

- Ő nem ártatlan!

Zru kiszabadult húga fogságából. Egy kört rajzolt botjával az égre, s a fákon ülő hollók most a fiú felé közeledtek.

- Gömbvillám!- hangzott egy kiáltás, s a hollók eltűntek a fényességben.

- Yoh fuss!- kiáltotta még mindig ugyan az a hang. De a fiú nem ment. Megszorította kardját, majd egy „mennyei csapással” próbált ellenállni Zru újabb támadásának. Egy percig csend kerekedett, s a távolból lépéseket lehetett hallani. Valaki feléjük igyekezett. Egy fekete ruhás ninja érkezett, kinek arcát maszk takarta. Egy nagyot kiáltott, majd jobb karján lévő vaskesztyűvel teljesen váratlanul megütötte Zrut. Zru nekicsapódott egy fának, mi szószoros értelmében megrepedt. A lány ajkain, s hófehér bőrén vér kezdett csordogálni. Megtörölte száját, s felállt. Ekkor meglepetés érte. A vaskesztyűből éles pengék álltak ki, mit egyenesen felé tartott az érkező idegen.

- Pusztító pengék!

Ekkor a pengék kilövelltek a vaskesztyűből, egyenesen Zru felé. A lány visszaesett a fa tövébe, s a halálos kis fegyverek mély sebeket okoztak testén. Magatehetetlenül ült. Yoh és Dan csak néztek, hisz ez mind olyan gyorsan történt, mit emberi szem nem igen tud követni.

- Ki vagy te?- kérdezte Zru remegő hangon.

- Egyenlőre legyen elég annyi, hogy rég óta figyellek, s kezd elegem lenni a dolgaidból. Hogy ártatlan embereket ölsz meg. De kapsz még egy esélyt. Ha megváltozol, most nem pusztítalak el.

- Soha!

- Akkor sajnálom!

S megint ugyan azt tette, mit egy perccel ezelőtt. Pár penge a fák ágait is levágta. Zru alatt óriási vértócsa keletkezett. Dan szemeiben könnyek gyülekeztek.

- Itt végeztem!- mondta az idegen, s elindult.

- Várj!- kiáltott utána Yoh. Az idegen megállt.

- Ki vagy te?

- A nevem Eddy.- s megint megindult.

- Amit tettél… az egyszerűen… egyszerűen BORZALMAS!

- Jó okom volt rá!

Yoh mérgesen nézett. Támadott volna, de teljesen megbénította a látvány. Dan leült a fűbe, kezeibe temette arcát, s sírni kezdett. Ekkora Eddy már eltűnt. A fiú leült Dan mellé. Vállára tette kezét, majd barátságosan ránézett.

- Sírj csak nyugodtan! Ezt még visszafizetjük! Ígérem!

- Te ezt nem értheted! Ő nagyon gonosz volt, s sok embert megölt már, akiknek nem volt okuk a halálra. Akár milyen furán is hangzik… Eddy jól cselekedett…

- De megváltozhatott volna!

- Ő nem! Hidd el!

- Akkor mit tegyünk?

- Temessük el. Azért a tisztelet még neki is jár.

Dan felnézett az égre. A városra szürkület borult, s megjelentek az első csillagok a holddal együtt. A délután rég elmúlt, sőt! Yohnak már egyáltalán nem volt a fejében az edzés. Anna szinte már forrt a dühtől. Nem gondolta, hol késhet ennyit jövendőbelije, viszont tudta, mi éri, ha hazaér…

*                      *                      *

folytatása következik…