I. Fejezet

A különös srác

-ANNA! Neee… Kérlek, ne bántsd! – üvöltöm a fiúnak, aki háttal áll nekem és gonoszul kacag, majd Annára néz és… és… hirtelen Anna egy tűzgomolyag közepén… Sikít. Majd elhall a sikítás, és a tűz eltűnik, majd Anna összeégve és élettelenül a földre esik. Amikor a fiú éppen felém fordulna én… én… FELÉBREDEK.

Kora reggel van. Az ablakon árad be a napfény. Az órára pillantok: 6:48. Lucy és Liza még alszanak. Ők a barátnőim. Velük indultam el egy versenyen, melyen a legjobb sámánok és persze a még jobb sámánhölgyek vesznek részt. 500 évente csak egyszer rendezik meg ezt a tornát. Mi vagyunk az Angels csapat. Mielőtt elröhögnéd magad, tudd onnan a név, hogy a védőszellemeink angyalok. Méghozzá a legjobbak: Lucyé Lola, aki a fény és az élet angyala, ez nekünk nagyon is jól jön mikor én és a védőszellemem Lina, rosszalkodunk. Ugyanis Lina a sötétség és a halál angyala. Liza a tűz és a mérgek angyalát Shylát kapta.

Eddig bárki került az utunkba a selejtezőkön és a tornán mindig legyőztük. A szellemeink valakikből a nevetést váltják ki mikor, meglátják őket vagy meghallják milyen erejük van. De miután látták őket harcolni félelemmel néznek rájuk. Még később hallasz rólunk eleget.

De most térjünk vissza a történet elejére, az álmomhoz.

Éreztem, hogy az izzadságcseppek leszaladnak a hátamon. Nagyon melegem van, a szám ki van száradva és kapkodom a levegőt. A lány, akiről álmodtam a barátnőnk, Anna. Ő egy médium. Az első meccsünk után találkoztunk vele és a társasággal, akikkel érkezett. Lenyűgözték őket a védőszellemeink. Tetszett nekik, ahogy harcoltunk. Szóval most már tudod, hogy ki az az Anna. Azt, hogy ki volt az a srác, aki bántotta őt, sajnos ugyanúgy nem tudom, mint ahogy Te sem.

Még mindig remegek… Lassan az ablakhoz sétáltam és a friss levegőt mélyen belélegezve, néztem, ahogy az utca kezd életre kelni. Nyitogattak a boltok-amik mellesleg nagyon drágák, és azzal magyarázzák, hogy valahogy fenn kell tartani a bajnokságot-, Silva is előkészíti az éttermet a vendégek számára. Nagyon finom hamburgerek vannak nála, de sajnos, mint ahogy a többi bolt, ez sem tartozik az olcsó kategóriába. A nap már olyan fényesen ragyog, hogy szinte égeti az arcom. Ahogy álltam ott az ablakban észrevettem egy srácot, aki szinte a semmiből bukkant fel. Hosszú barna haja van, köpenyt visel és fülbevalót. Tisztára, mint valami rocker. De Neki mégis jól áll.

Most jobban szemügyre veszem egész helyes. Sőt! Tuti, hogy az!

Ha látnád, elolvadnál, mint ahogy én most. Miközben méregettem, elfeledkeztem magamról. A srác észrevett. Felnézett Rám és mosolygott. Mikor észre vettem ezt, szerintem már késő volt, mert az arcom olyan piros lehetett, mint a paradicsom. Közben meg elakadt a lélegzetem. Nem szokásom bámulni a népet. De most magával ragadott a srác. Nem tudtam, hogy mit tegyek, annyira nem hogy… hogy… szóval NEM. Ő meg csak mosolygott. A szívem már a torkomban dobogott. Hogy ne bőgjek le előtte, jobbnak láttam bejönni az ablakból. Egy bizonytalan mosollyal búcsúztam. Még mindig izgatott voltam. Közben, pedig eszembe jutott, hogy ma korán kezdődnek a napi tornák.

-Biztos, hogy az egyik harcos ő. Mi lenne, ha elmennék megnézni őt? Nem. Nem tudok, mert, akkor Lucy és Liza halálra keresnének. De ha… Ha hamar visszaérek, akkor nem tudnak meg semmit… Ja! Irány a stadion! Gyerünk! -Mondtam magamban.

-Á-á-á! Előbb öltözz fel talán, mielőtt pizsiben kimész az utcára! –szólt Lina. Néha túl komolyan vette a védőszellemes dolgot. Sokszor anyáskodik felettem, de most – mint legtöbbször- igaza van.

- Oh. Igen is anyuci! – feleltem.

- Nincs mit! Már kezdek hozzá szokni! –válaszolta

- Nagyon vicces, Lina.

- Hova megyünk?? – kérdezte

- Most csak én megyek. Kérlek, maradj itt, és ha a lányok felébrednek, szólj nekik, hogy a reggeli mérkőzést nézem meg.

- Hmm… A meccset vagy a sámánokat?? –kérdezte Lina. Nagyon is jól ismer, hogy leginkább a sámán érdekel mintsem a csata.

- Jajj! Lina! – csattantam fel.

- Jó rendben! Bocsi! Maradok és szólok majd lányoknak – mondta békítően-. De vigyázz magadra, és hozz kaját! Ezzel megúszod, hogy korán reggel eltűnsz.

- Rendben. Majd sietek – azzal becsuktam az ajtót magam mögött és indultam is. Az utca szinte üres volt. Néhol felbukkant egy-két korán kelő sámán. De többnyire csak én voltam az utcán. Végre feltűnt a stadion, ahol a csata ment. Hallottam is, ahogy a bíró elindítja a harcot.

- Úristen! Lekésem! Sietnem kell – mondtam magamban. Futni kezdtem, ahogy csak bírtam. Pont időben éretem oda. Még ment a csata… vagy már vége?

Egy hatalmas szellem, egy kis tündérfélét tartott a kezében. A gazdájának elfogyott a furyokuja. A szabályok értelmében, ilyenkor vége a meccsnek.

- A győztes a Csillag csapat! – üvöltötte a bíró. Ekkor vettem észre őt. Ő volta gazdája a nagyobbik szellemnek. A következő gondolat futott át az agyamon:

-Nemcsak helyes, de erős is. Olyan cuki.

Mikor kimondták a végszót elindult kifele a stadionból.

-Neeeee! Nem vett észre. Pedig olyan közel voltam hozzá amennyire csak lehetett. – szomorkodtam magamban, amikor hirtelen megfordult és rám mosolygott. ÉSZREVETT! Úristen…

Visszamosolyogtam rá, majd éreztem, hogy a forróság elönti az arcomat. Miután elindult én is igyekeztem, hogy tudjak vinni valami kaját a lányoknak. Mikor a kapukhoz értem találkoztam Lenékkel.

-Sziasztok! –köszöntem.

-Krisy! Te itt, ilyen korán?? – kérdezte Trey. Hát igen. Tudnod kell Rólam, hogy imádok aludni. De ki nem?:)

- Ööö… Nem tudtam aludni, így gondoltam megnézem a mérkőzést.

- Értem. – mondta Trey.- Zeke szépen elintézte azt a sámánt. Nem?

-Hát, igen. – mondta Jocó- Zeke amilyen erős olyan gonosz is!

- Ez igaz. –mondta Trey szomorúan.

Len nem szólt semmit, csak állt a karajait összefonva.

-Szóval, aki nyert, az Zeke volt? – kérdeztem meglepetten.

-Bizony! –bólogatott Trey és Jocó. -Te még nem ismered őt?

-A nevét hallottam már, persze a tetteivel együtt, de még nem volt szerencsém bemutatkozni neki.- feleltem.

- Ne aggódj! Hamarosan úgyis megteheted. –szólalt meg Len – Nemsokára úgyis csatáznunk kell vele.

- Remélem, minél később kerülünk össze vele. -mondta Jocó.

-Már várom! Sima győzelem lesz… -mondtam kicsit nagy képűen. Jocónak és Treynek leesett az álla. Len, pedig komoran nézett utánam. Mielőtt hazamentem volna megálltam kajáért.

-Szia, Silva! –köszöntem. –A szokásosat kérném.

-Szia, Krisy! –válaszolt Silva.- Azonnal hozom. Egy pillanat, hogyhogy ilyen korán??

- Ááá… Csak nem tudtam aludni. Nagyon meleg volt. –válaszoltam. Ez persze nem volt igaz. Az álom nagyon rémisztő volt, még mindig beleborzongok, ha eszembe jut. A hambikkal a kezemben hazaérve a lányok nagyon örültek. Miközben ettünk elmeséltem nekik a reggeli harcot. Azt persze, hogy mit álmodtam, és hogy láttam Zeket nem. Nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna elmondani nekik. Nem akartam, hogy elkezdjenek aggódni. Főleg, Lucy. Szóval elmeséltem mindent ezeken kívül és ők izgulva és figyelmesen hallgatták.

Folyt. köv…